Aki zeneszerzésre adja a fejét, ismernie kell a zene motorját, annak működését és hatását. Jártasságot kell szereznie a harmonizáció tanaiban, ismernie kell a hangszerelés, szólamvezetés, a dallamalkotás, valamint a hangnemek megválasztásának lehetőségeit és nem utolsó sorban tisztában kell lennie azzal, hogy a megírásra kerülő dal milyen stílusjegyekből táplálkozik majd. A zeneszerzés, akármilyen stílusban is történjék, a tanulótól nyitottságot, alázatot, széles látókörűséget és kreativitást követel és ugyanakkor adja is mindezeket.
Harmonizáció 5.
Ebben a leckében érdekes irányt vesz az előző négy fejezetben megismert Em-Am akkord kapcsolat harmonizálhatósága.
A következő elméleti rendek inkább az egyszerűbb harmóniák és hangzások felé törekednek, mellyel megnyílik benned egy újabb gondolkodási mód az akkordok lecserélhetőségéről.
Harmonizáció 4.
Ebben a leckében továbbfejlesztheted a harmonizációs tudásodat és megismerhetsz további helyettesítési lehetőségeket. A fejezet végére érve minden negyedre vagy akár nyolcadra más-más harmóniát is be tudsz játszani, a még mindig megtartott két akkord, az Em és az Am helyett.
Harmonizáció 3.
Ebben a leckében megértheted a tritónusszal való helyettesítést. Ez az akkordfelcserélési lehetőség teljesen új utakat nyithat meg benned a zeneszerzés vagy a harmonizálás terén.
Harmonizáció 2.
Ebben a leckében megismerheted a legalapvetőbb akkordvezetési módot Em-ról Am akkordra. A feladatokban részletesen tárgyalt vezetések gyakran szólalnak meg többek között a funky-rock, a latin és jazz-rock dalok akkordvázaiban. A magyarázatok, természetesen a hagyományos rockban használt egyszerűbb akkordhasználatra is kitérnek. Ajánlom ezt a leckét (és egyben az előzőt is) mindazoknak, akik zeneszerzéssel vagy feldolgozásokkal szeretnének [...]
Harmonizáció 1.
Ebben a leckében megtudhatod, hogy mi történhet meg egy harmóniával anélkül, hogy lényegesen megváltoztatnánk a dalban betöltött szerepét. Megismerheted a fogási lehetőségeket és a harmónia hangulatának megváltoztatására vonatkozó szabályokat.
Facebook oldalunk








