Blues » Blues improvizáció tanfolyam »

Blues improvizáció 7.

A pentatónia nagy leleményességet és kreativitást követel használójától, hiszen minél kevesebb a hang egy hangsorban, annál jobban kell törekedni a változatosságra. A változatos játéknak megvannak a maga tanai és eszközei, mint például a különféle hangképzési technikák, hangsorok és hangsorrendek, ritmikák valamint a dallam és szóló improvizáció kiosztásai.

Ezek a tanok mind érthetőek, megfoghatóak, ezért könnyedén meg is valósíthatóak, no persze figyelmes gyakorlással. A változatos játékot egy másik módon is kell fejleszteni, mely nem kíván sem gyakorlást, sem szorgalmat. Ez a mód talán a legélvezetesebb „tanulás”, mely nem más, mint a zenehallgatás. Ha blues zenét tanulsz, akkor ismerj meg minél több előadót és hallgasd őket nap mint nap. A zenehallgatás közben mélyen beléd épülnek a zenei történések, melyek majd az improvizációd során valamilyen formában utat törnek maguknak.

Ebben a leckében komolyan hangzó hangsorrendeket, futamlehetőségeket és a „négy-egyes” blues dallamimprovizáció kiosztását ismerheted meg.

Ezt a leckét csak klubtagsággal érheted el. Ha klubtaggá válsz, akkor elérheted a GitárTanfolyam 216 leckéjét és közel 2000 feladatát, továbbá tanári segítséget is kérhetsz a leckék végén, valamint edzéstervekben vehetsz részt, amiben folyamatos útmutatást és motivációt kapsz. Miért kell előfizetni?
Ha már előfizettél klubtagságra, jelentkezz be »